Kell egy hááááááz, lenn a tavacska partján

Képzeljétek el, egy jó barátom teljesítette egy régi-régi álmát és vásárolt magának egy tavacskát. Mivel még csak annyit sikerült az elmúlt évben tennie, hogy körbekerítette és elkezdte a halak telepítését, valamint a víz biológiai beállítását, most valahogy meg kellene tudnia oldani a tó védelmét. Kamerákat ugyan helyezett már fel, de sajnos, ez nem valószínű, hogy elég elrettentő azok számára, akik szeretnének egy kis halat elvinni.


A bevált módszer egy ilyent tavon, főleg, ha már a horgásztatást is szeretné megkezdeni, hogy őröket alkalmaz, akik óvják az állományt és a tó egyéb felszereléseit, valamint jegyeket értékesítenek, esetleg a kis büfét és horgászboltot is elviszik.
Ahhoz viszont, hogy ezt meg lehessen tenni, normális körülményeket kell teremteni az emberek számára. Egy fedett helyet, ami fűthető, ahol pihenni tudnak.
Mivel a portakonténer árak nagyon kedvezőek, ajánlottam is neki, hogy kicsit járjon utána maga a dolognak. Már másnap hívott, hogy nagyon sok olcsó őrkonténer eladó a neten, nem e segítenék neki a beszerzésben.
Mivel valóban sok olcsó őrkonténer eladó és könnyű elveszni a portakonténer árak világában, ráadásul van egy kis ismeretségem is ilyen irányban, természetesen segítek neki.