A felújítás sem fejfájás, ha akad szakszerű segítség

Sokak számára elérhetetlen álomnak tűnik egy saját lakás vagy ház. Magam is így voltam ezzel sokáig. Néhány évvel ezelőtt azonban fordult az életem, én is ingatlantulajdonos lettem, ezzel párhuzamosan pedig addig ismeretlen problémák tucatjai hullottak a nyakamba.

A kis kertes ház ugyanis régi építésű volt, az évtizedek alatt pedig többször is foltozgatták, úgyhogy szinte minden építőanyagtípus fellelhető benne, a csövek, vezetékek pedig még az elmúlt évszázad technológiáját dicsérik.

Hamar kiderült, ha szeretnék komfortos életet kialakítani, nagyobb felújításra lesz szükség, ami jóformán mindenre kiterjed; hiszen cserélni kellett a kádat, csapokat, kitisztítani a csatornát, és hatékonyabb fűtésrendszert kiépíteni a régi helyett.

Egy barátom javasolt egy céget, aminek a nevére ugyan nem emlékezett, de azt mondta, keressek csak rá a Víz Gáz Fűtés Szerelő 24 kifejezésre, és megtalálom a megmentőimet. Örök hálával tartozom neki, mert a „Víz-, Gáz-, Fűtésszerelés” oldal szakemberei nagyszerű munkát végeztek az otthonomban.

 

Megoldás mindenre

 

Eleinte tartottam attól, hogyan fogok döntéseket hozni a felújítást érintő kérdésekben, hiszen sosem volt részem hasonlóban, szerencsére azonban mindenben támaszkodhattam a házon dolgozó szakemberek tanácsaira.

Miután a vállalkozás több mint harminc éves tapasztalati időszakra tekint vissza, és számos lakás, ház és ipari létesítmény számára nyújtottak már segítséget, a szaktudásuk naprakész a legjobb, legmodernebb megoldásokat illetően.

A munkálatok során olyan hibákra is fény derült, amelyekről korábban tudomásom sem volt; például szivárgott egy cső a burkolat alatt a fürdőszobában, ami komoly károkat tud okozni egy vályogházban. Nem csupán a szerkezetet gyengítheti meg, de a párás levegő kedvező körülményeket teremthet a penész rémségének.

Persze nem csak a vízcsöveket kellett kicserélni, lekerültek a konvektorok a falról, a helyüket pedig elegáns lapradiátorok vették át. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen nem csak a rezsiszámla összege csökkent láthatóan, de a termosztát segítségével sokkal jobban szabályozható a hőmérséklet a házban.

 

Garantált minőség

 

Akár kisebb, akár nagyobb felújításról, javításról legyen szó, jó szívvel ajánlom ezt a csapatot; elegendő bepötyögni a Víz Gáz Fűtés Szerelő 24 kifejezést a telefonodba. A szám arra utal, hogy a nap huszonnégy órájában állnak rendelkezésre, hétvégén is, sürgős esetben pedig akár egy órán belül kiszállnak Budapesten, vagy akár szerte Pest megyében.

Miután befejeződött a felújítás és a szakemberek elhagyták a házat, számlát is kaptam, az elvégzett munkára pedig garanciát vállaltak. Nem is fordult elő azóta meghibásodás, de ez nem is meglepő, hiszen körültekintő voltam és profi segítséget választottam.

Egy kertes házon persze mindig van munka, és az idő sem áll meg, én is számos tervvel rendelkezem még a jövőre nézve. Bővült a család, szükség lesz egy új fürdőszobára, úgyhogy hamarosan újra tárcsázom a számot, hogy megvitassuk a legújabb elképzeléseimet.

Vélemény, hozzászólás?